Forró nyári nap volt. Az ember szinte megfulladt a hőségtől odakinn. Különös nap volt ez az életemben. Végre találkozom azzal a sráccal, akivel 3 éve csak virtuálisan ismertük egymást. Remegő térdekkel szálltam fel a vonatra. Három órás út állt előttem, Budapestre utaztam. Kínzott a vonaton a meleg, még a fűtés is be volt kapcsolva. A mellettem utazókkal izzadtunk rendesen, már alig vártam, hogy beérjünk a Nyugatiba. Ó az a csodálatos pillanat, megpillantottam a táblát, melyre ki volt írva a célállomás. Leszálltam a vonatról. Nézelődtem és megláttam azt a srácot, akivel nekem találkoznom kell. Fekete haja kitűnt a tömegből. Gyors léptekkel közeledett felém. Megálltunk egymás előtt, kezet fogtunk. Bemutatkozott. Én meglepődtem, mert teljesen más hang volt bennem. De az a hang, amit akkor hallottam csodálatos volt. Olyan természetesen esetlen, olyan gyönyörű. Elindultunk kávézni, ahogy előtte megbeszéltük. Az Oktogonon egy kávézó féle helyen ittunk egy kávét, ami persze borzalmas volt. Leültünk odakinn és elkezdtünk beszélgetni. Én nagyon-nagyon ideges voltam, izgultam, hogy az első benyomás jól sikerüljön. Ő persze ezt rögtön látta rajtam, hisz emberekkel foglalkozik ezért nyilvánvaló, hogy észreveszi az ilyen kis dolgokat. Beszélgettünk a munkájáról, a könyvről, amit éppen olvasott, rólam, a sikeres vizsgámhoz, a csövesekről, mindenről, amiről még nem beszéltünk csak mi ketten. Elfogyasztottuk a kávénk és rögtön tovább álltunk. Elgyalogoltunk a Hősök terére, megnéztük milyen is az, hisz én, aki egy csendes kis vidéki városban lakom nem nagyon jár a fővárosban. Élvezettel kalauzolt a városi forgatagban, a perzselő nyárban. Leültünk egy kicsit pihenni. A meleg teljesen elvette az eszem. Csak arra emlékszem, hogy életemben először jegyet váltottam a metróra és felszállunk az 1-es metróra. Furcsa érzés volt. Sosem utaztam még metrón, olyan érzésem volt, mintha mindenki engem nézne. Mintha mindenki mindent tudna rólam és ezért megbámulnának. Elmentünk a Deák térre. Ott is pihentünk beszélgettünk és közbe érdeklődve leskelődtünk és bámultunk a deszkázó srácokat és közbe megegyeztünk, hogy ki kivel feküdne le közülük. Közbe persze nem nem-lehetett észrevenni a kb. 10 méterre lévő padon smároló leszbi csajokat. Jókat nevettünk rajtuk, és ekkor még nem sejtettem, hogy ma valami történni fog velem. Elsétáltunk a Gellért-helyre. Felgyalogoltunk a lépcsőkön, majd egyszer megszólaltam, hogy „Állj! Én nem bírom tovább.” Leültünk egy padra. Lihegtem, mint egy kutya. Erőt gyűjtöttünk majd folytattuk az utunkat. Elértünk a hely azon pontjára, amit nem is tudom, hogy micsoda, talán egy kiszártad patakocska forrása lehetett. Én kiálltam a korláthoz és néztem a várost. Ő ott állt a forrást védő kerítés mellett és megszólalt. - Nem jössz közelebb? Félsz? - Nem félek én! – mondtam fölényesen és közelebb léptem hozzá. Ekkor megtörtént az, amire nem számítottam. Ekkor még együtt volt a barátjával és ilyenre nem számítottam tőle. Magához húzott és lesmárolt. Egy szó nélkül. Én ebben a pillanatban azt se tudtam fiú vagy lány vagyok. Meglepődtem, de hihetetlen érzés volt, ahogy az ajka az ajkamhoz ér, és ahogy a nyelve az én nyelvemmel játszik pimasz kis játékot. Magamhoz szorítottam erősen és egyre vadabbul smároltunk. Valami különleges érzés fogott el. A kezdeti zavarom, ami ezidáig tartott egy pillanat alatt elmúlt. Majd egyszer csak megálltunk. Jött valaki arra. Biztosan valami német turista volt. Kerestünk hamar egy padot ahova leültünk. Keze folyamatosan a testemen járt és az oldschool felsőm zipzárját babrálta egyik kezével, a másikkal a derekam simogatta. Egyszer csak ledöntött a padra, rám mászott és elkezdtünk megint smárolni. Majd megint felugrottunk, ismét egy turista. Odébb álltunk. Egy erkélyszerűségre ültünk ki. A keze már nem a hátamon járt, hanem a nadrágomban. De egy újabb járókelő zavart meg minket. Zavartan takargattuk katonásan álló farkunkat. Felöltöztünk, rendbe szedtünk magunkat. Lassan elindultunk a Nyugati pályaudvar felé. Véget ért a nap, haza kellett mennem. A hegyen és ahol csak tudtunk megálltunk átöleltük egymást és hosszasan smároltunk, míg meg nem zavartak minket újra és újra. Elmentünk a pályaudvarra és megkerestük, hogy melyik vágányról indul a vonatom. Felszálltunk rá mindketten, leültünk az egyik üres kupéban. Megköszöntük egymásnak ezt a csodálatos napot és utoljára egy hatalmasat smároltunk olyan vadul, ahogy még életünkben nem tettük. Elindult a vonatom, megvárta, míg elhagyta a pályaudvart. Elbőgte magát. Miután elmentem még 10 percig állt a vágány mellett és nézett utánam, s csak ezután indult el a Népligetbe ahonnan az ő busza indult. De mielőtt még felszállta volna a buszra küldött egy pár smst amiben, persze benne volt az a mondat, amit egésznap mondott nekem. „De jól nézel ki. Olyan szexi, ahogy cigizel.” A három órás út pár percnek tűnt, s mikor hazaértem még mindig az ő csókját éreztem az ajkaimon és ezzel a csókkal szenderültem az életem legédesebb álmába.